poliuretán
A poliuretán tudományos neve etil-uretán vagy etil-karbamát.
Izocianátok és poliolok reakciójával állítják elő. Az izocianátok alacsony molekulatömegűek és nagyon reaktívak, így ideálisak bevonatokhoz, habokhoz és rostokhoz. Másrészt a poliolok felhasználása a viszkozitástól, a hőmérséklettől és a polaritástól függően változik.
poliuretán
Az uretánhoz képest a poliuretán viszonylag nem mérgező polimer. De izocianátokból és uretánokkal összekapcsolt poliolokból is készül.
A poliuretánban lévő uretánok polimerizációval kapcsolódnak egymáshoz, amikor a kis monomerek nagyobb monomereket (polimereket) alkotnak. Ezek a monomerek különböző vagy hasonló vegyületekből állhatnak.
Gyakran több mint 100 anyagot kell kombinálni ahhoz, hogy bizonyos termékekhez szükséges viszkozitást, rugalmasságot, szakítószilárdságot és egyéb fontos tulajdonságokat elérjük.
A poliuretán úgy viselkedik, mint a műanyag és a gumi kombinációja. Keményebb és tartósabb, mint a gumi, de rugalmasabb, mint a műanyag. Ez erősebbé és ütésállóbbá teszi, mint akár a műanyag, akár a gumi.
A poliuretán akkor is stabil, ha vegyszereknek, olajoknak és víznek van kitéve. Sokféle színben elkészíthető, rendkívül rugalmas, és sokáig megőrzi formáját. Hihetetlen tapadó tulajdonságokkal is rendelkezik, így ideális műanyagok és fémek ragasztására.
Mi a fő különbség a poliuretán és a poliuretán között?
Az első (és legnyilvánvalóbb) különbség a poliuretán és a poliuretán között magában a névben rejlik.
Mivel a „poli” jelentése „sok”, a poliuretán lényegében sok uretánvegyülettel/-csoporttal van tele.
A poliuretán viszont külön kémiai csoport. Lehet merev és rugalmas is, így számos olyan felhasználási lehetőséget biztosít számára, amelyeket a poliuretán nem. Például rovarirtó és növényvédő szerek.
A poliuretán merevsége alkalmasabbá teszi szilárd termékekhez, mint például szerelősor-alkatrészek és görgők. Hőre keményedő polimerként nincs olvadáspontja, így képes ellenállni a szélsőséges hőmérsékleteknek.